Fegyverek

Egy XIV. századi leírás ezt a felsorolást adja a fegyverekről:

Egy másik felosztás szerint öt fegyver van, melyek a többi "tanítói":

1. Lándzsa
2. Szablya
3. Egyenes kard
4. Bot
5. Alabárd

Alabárd (da dao)

Neve szó szerint nagy szablyát jelent, időnként alabárdnak is nevezik. Mai formái főleg a Song-korban (960-1279) jelentek meg. Hamar népszerűvé vált, s még a hódító mandzsuk fegyvertárába is bekerült. Hossza és széles pengéje rendkívül erőteljes, nagy lendületű csapásokat tesz lehetővé. A különleges kialakítás, a tüskék, horgok alkalmazása speciális technikákat, kombinációkat eredményezett. Gyakran szúrni is lehetett vele, de alapvetően inkább a széles, nagy ívű csapások, a körkörös forgatások jellemzőek rá. A nyél végén gyakori az ellensúly, vagy a hegy alkalmazása, ami egyrészről kiegyensúlyozza a fegyvert használat közben, másrészt szintén támadni lehet vele. Léteztek akár 50-70 kg-os példányok is, ezek használata igen nagy jártasságot és testi erőt kívánt.

Bot (kuen)

A bot a legismertebb és legáltalánosabban használt kézifegyver. Anyaga bármilyen fa lehet a bambusztól a nehéz keményfákig, az egészen rugalmastól a kemény, merev rúdig, sőt arra is volt példa, hogy vasból kovácsolták ki maguknak. Egy ilyen fegyverrel könnyűszerrel leüthették a csatában nemcsak a lovast, de még a lovat is. Nagyon sok híres mester, sőt némelyik császár is fő fegyvereként használta a botot. Technikai változékonyságát leginkább a hossz- és fogásmód adja. Méretét többnyire használója testméretéhez szabták. A hétköznapi életben könnyű hozzáférhetősége és variációs nagysága máig a legnépszerűbb fegyverré teszi.

Egyenes kard (chien)

Az egyik legrégebben használt fegyverfajta.Gyakoribb elnevezései:

Chien: kétélű hosszú kard.

Taj csi kard: rugalmasabb, hajlékonyabb pengével készült.

Wen chien: papi kard.

Női kard: lekerekített hegyű könnyebb változat gyakorlásra, önvédelemre vagy dísznek.

Wu chien: hadi változat, éles, hegyes, gondosan edzett.

A többi stílus saját nevén említi anélkül, hogy lényeges különbség lenne az alaptípushoz képest. Számtalan fajta kard létezik, amit kisebb-nagyobb változtatásokkal láttak el a hatékonyság növelése vagy speciális technikák alkalmazása céljából, de használatban nem tettek lényegi változtatásokat. Így létezik horgos, fűrészfogú, kígyónyelv formájú chien is. A kard markolatrészéhez gyakran erősítettek zsinórbojtot. Ez nem csak díszítő elemként szolgál, a kard forgatása közben zavarja az ellenfelet, s igen könnyen rá is csavarodik annak fegyverére, rövid időre blokkolva azt. Használat közben inkább csuklóból mozgatják a kardot íves, finom mozgásokkal. Csapásnál "csúsztatják" a pengét, minél nagyobb felülettel próbálnak vágni. Az egyik legelegánsabb fegyver, ezért a nők is előszeretettel használják.

Szablya (tao)

A szablya (tao) és a kard (chien) a mandzsu hadsereg fontos fegyverévé vált. A szablyák mindkét változata, a rövid és a hosszú markolatú is ismert volt, jóllehet a formájában a Ming-kori típusokat őrző hosszú markolatú szablyák alkalmazása a lándzsához hasonlóan jelentős mértékben visszaszorult. A rövid szablyáknak három fő típusát különböztetik meg. A legközönségesebbet, a széles, hajlott pengéjű változatot a gyalogosok használták harc közben, markolatát két kézzel kellett fogni. Második fajtájával a palotaőröket látták el. Vékony acélpengéjük csak a legvégén volt hajlott, és gyakran vércsatornával készült. Tokban, derekukra erősítve viselték. A harmadik csoportba a császári, drága mívű szablyák tartoznak, amelyek formájukban semmiben sem különböznek az előzőtől, csak kivitelezésükben figyelhető meg eltérés. Ezeket a fegyvereket gazdag díszítéssel látták el, s drágakő berakással ékesítették markolatukat és tokjaikat.