Az írásbeliség megjelenése erre a korra tehető Kínában, és az első írásos emlékek alapján (jóslócsontok) állítható, hogy ekkoriban már létezett a birkózásnak egy fajtája. A fegyvereket (kard, kés, nyíl) bronzból készítették. Archeológiai leletek bizonyítják, hogy harci szekereket is használtak.
Az ekkoriban felvirágzó filozófiai iskoláknak köszönhetően a műveltség alapvető követelményei közé tartozott az íjászat és a lovaglás gyakorlása. Az Ódák könyve említi az ököllel történő küzdelmet is. A vas egyre inkább kezdte kiszorítani a bronzot, s ez új fegyverek megszületéséhez vezetett.
Ebben az időszakban meggyengült az uralkodóház, és a nagy birtokok urai önálló királyságokat próbáltak kialakítani. Emiatt megnőtt a katonáskodásból élők száma. Az állandó háborúskodások a parasztokat is arra kényszerítették, hogy saját életük védelmében megtanuljanak bánni a fegyverekkel. A hivatásos katonák egy része azonban nem csupán a megélhetésért harcolt, hanem fontosnak tartotta bizonyos lovagias eszmék betartását is. Ez a morális tartás nagy hatást gyakorolt a harcművészetek későbbi mestereire.
Huang-ti, Kína első császára megtiltotta a harci művészetek gyakorlását attól való félelmében, hogy alattvalói egyszer fellázadnak ellene. A katonák fegyverein kívül minden más fegyvert beolvasztatott.
A harci művészeteket újra engedélyezték, majd a kormány politikájának lényeges részévé tették. A hadsereg mindennapos edzései között szerepelt a kardvívás és a kézitusa.
Egy híres orvos betegségmegelőző módszerként kifejlesztette az öt állat (tigris, szarvas, medve, méh, madár) mozgásán alapuló gyakorlatsort, mely a test megerősítését szolgálta.
495-ben Ba-tuo megalapította a Shaolin-templomot az északi Vej-dinasztia korában.
527-ben, a Liang-dinasztiabeli Vu-ti (503-549) császár uralkodása alatt érkezett Indiából Kínába a Shaolin kung-fu egyik kulcsfigurája, a buddhista szerzetes Da Mo (Bodhidarma). Mivel ekkor még a Shaolin-templomban nem értették meg tanítását, egy közeli hegy barlangjába vonult meditálni, ahol végül 9 évet töltött. Visszatérte után fejlesztette ki a szerzetesek fizikumának javítására, az izomzat és az inak nyújtására irányuló mozgássorozatot, mely részben a légzésen alapult.
Miután Da Mo lefektette a csan buddhizmus alapjait a templomban, 536-ban nyugatra indult terjeszteni azt.
Da Mo tanait első tanítványa, a második pátriárkaként tisztelt Hui Kö terjesztette-vitte aztán tovább.
A Tang-dinasztia korában (618-907) lázadás tört ki a császár ellen. A Tang Dzsong Shaolin-szerzetes (később tábornok) által vezetett 500 harci pap bravúrosan helytállt a lázadókkal szemben, ezért Tang Tai-csuan császár elismerése jeléül újjáépítette a kolostort, katonáit pedig odaküldte, hogy tanulják meg a bot- és lándzsavívás Shaolin-fortélyait.
Ebben az időben állítják össze a csan szerzetesek életrajzgyűjteményét.
A Shaolin harci papok ebben az időszakban voltak a legtöbben, számuk elérte a 2000 főt.
Fu Yu 961-ben egységesítette a Shaolin-formákat. 18 különböző kung-fu stílust hívott meg a templomba, ahol a technikákat tökéletesítették, lejegyezték, majd ezek beolvasztásával rendszerezték a Shaolin kung-fut.
Fu Ju tanítványaival (Ling Dei, Ling Ming, Ling Csing) mintegy 48 könyvet írt, mely 173 puszta kezes formagyakorlatot tartalmazott. Később ugyanők lejegyezték a 18 fegyverhez tartozó 133 formagyakorlat mozdulatait is. További munkájukként a chin-na (Chin-na) mozdulataiból 21 könyvet készítettek, melyekben 327 különböző technika szerepelt, s mindezt 3895 kép illusztrálta.
A dinasztiát Dzsingisz kán hadai semmisítették meg.
Megjelenik egy haditudományokról való értekezés.
A dzsürcsik, akiknek későbbi leszármazottaik felveszik a mandzsu nevet, önálló birodalmat hoznak létre Arany (Jin) néven.
Ekkor jelenik meg a csan koan-gyűjteménye.
A nomád törzsek folyamatosan támadják a birodalmat.
Fu Ju 1312-ben alapította meg a generációk rendszerét. A generációk nevei összeolvasva egy, a buddhizmus gondolatait összefoglaló verset alkotnak.
Részlet a versből: "Az erkölcs útját hosszan járni, és soha nem szakítani félbe."
A legnagyobb változás a kínai harci művészetekben a Ming-dinasztia idején történt, amikor a küzdelem technikáját valóban művészetté változtatták, olyan művészetté, ami a testet és a szellemet egyaránt csiszolja. A hagyomány szerint ez az alapvető változás az 1417-1459. közötti időszakban Chang San-feng nevéhez kötődik. Chang San-feng kidolgozott egy, a taoizmuson alapuló, szellemi és pszichofizikai képességeket fejlesztő küzdelmi irányzatot. Ez lett a későbbi ún. lágy irányzatok alapja.
A 18. században a templom támogatottsága csökkent, mivel az uralkodók nem akarták, hogy harcos papok legyenek.
A templomot folyamatosan érték a támadások. Egy 1723-as attak során a mandzsuk felgyújtották a templomot, melynek újjáépítése hosszú ideig tartott. A kolostor pusztulása után néhány évtized alatt - a megmenekült és az országban szétáramló szerzetesek révén - Shaolin rendszerű iskolák sokasága jött létre.
Mivel a templomban mindenki menedéket talált, a rossz szándék is könnyen a falak közé férkőzött. Ez vezetett oda, hogy egy ott gyakorló tanítvány, Shi Yu Shen 1928-ban felgyújtotta a Shaolin-templomot, amely 40 napig égett.
1980-ban állami segítséggel újjáépítették a templomot.
1983-ban egy Jet Li főszereplésével készült Shaolin-film jelentős hírnevet hozott a Shaolin-kultúrának.
A két irányzat kialakulásának oka főként Kína óriási méretében keresendő. Az észak-kínai területeken rengeteg magas, sziklás hegy található, míg Dél-Kínára a meleg, lapos, mocsaras vidékek jellemzők. Ezek a környezeti tényezők nagyban befolyásolták a kung-fu más-más irányú fejlődését. A Shaolin-rendszerben 72 templom található.
Az északi Shaolin-irányzatra a magas állások jellemzőek, amit a sziklás hegyvidékkel is szoktak magyarázni. Küzdelem esetén ugyanis az ellenfelek ide-oda szökkentek, mivel a szikladarabok és a jég miatt nem tudtak sokáig stabilan egy helyben megállni. Az északi Shaolinban a széles mozdulatok is jellemzőek, valamint a sok ugrás és rúgás. A mozgás elegáns, de mégis villámgyors, és gyakoriak a kitérések.
A déli Shaolin-irányzatban a mély, erőteljes, földhöz tapadó állásokat részesítik előnyben, alkalmazkodva a déli vidéken található rengeteg lápos réthez és mocsárhoz. A meleg időjárási viszonyok miatt gyors, erős, de energiatakarékos mozdulatokat alkalmaznak. Jellemzőek a gyors, szűk támadások és az erőteljes drasztikus mozdulatok, a tépő, fogó technikák és a gyors földre húzások.